Fagyit télen? Miért ne? Több mint három éve élek együtt egy fagyikészítő géppel, és úgy tűnik, nekem a lehangoló, szürke, téli napok kellettek ahhoz, hogy kedvem támadjon használni. Persze az sem ártott, hogy a barátainkkal rendszeresített vacsoracsatánk témája legutóbb a "Karib-térség ételei" volt, és mi feleltünk a desszertért. Ahogy a blog frissüléséből (egészen pontosan nem frissüléséből) látszik, az utóbbi időben valahogy nem éreztem azt, hogy a konyhában kellene töltenem az időmet. Így fordulhatott elő, hogy még a vacsoracsatára is olyan édességet választottam, amit viszonylag könnyen le lehet tudni. A "viszonylag" egyetlen oknál fogva került bele ebbe a leírásba, mégpedig az ananász meghámozása miatt. Ez sem egy bonyolult művelet, de ha nem akarunk a héjjal együtt sok gyümölcshúst is legyalulni, akkor az ún. szemeket, az apró, barna, kemény részeket késsel kell egyenként kivágni. Azt kell mondjam ugyanakkor, hogy megéri a meló, mert tényleg a nyarat idézi, ahogy a meleg, sziruposan édes ananászon szépen-lassan olvadozik a hideg fagyi. Már csak a homokos tengerpart hiányzik a képből.
Ha nem szeretnél lemaradni a receptjeimről és egyéb gasztrotémákról, kövesd a Citrom, hab, csók Facebook-oldalát is!
Hozzávalók (6 személyre)
A kókuszfagyihoz:
400 ml kókusztej (a light verzió itt nem jó, mindenképp zsíros legyen)
80 g méz
fél vaníliarúd kikapart magja
egy csipet só
55 g kókuszreszelék (minél apróbb szemű a reszelék, annál jobb)
Az ananászhoz:
1 nagy ananász (amit én vettem, az 2,2 kg-ot nyomott)
2-3 evőkanál méz
fél vaníliarúd kikapart magja
Ha kókuszfagyit (igazából bármilyen házi fagyit) akarunk enni, elkerülhetetlen a gondos tervezés. A fagyigépet 12-24 órával a fagyikészítés előtt le kell fagyasztani, majd a kész desszertnek is minimum 4-5 órát a hűvösön kell töltenie. Az sem baj, ha a kókusztejet is hűtőben tároljuk felhasználás előtt.
A fagyihoz a kókusztejet egy nagyobb mérőkancsóba töltöm, majd hozzákeverem a mézet, a vaníliamagokat, a sót, és végül a kókuszreszeléket. A masszát az adagolónyíláson keresztül a fagyigép tartályába öntöm, és hagyom, hogy az 20-30 percen keresztül dolgozzon vele, és fagyit "gyúrjon" belőle. Miután elkészült, átkanalazom egy műanyag edénybe és elteszem a mélyhűtőbe.
Az ananászt megtisztítom. Ez a videó jó alap lehet, bár, mint korábban említettem, én kicsit vékonyabban vágtam le a héját, ezért utólag pepecseltem a barna szemek kivágásával.
Ujjnyi karikákra szeletelem, majd a kemény közepét egy éles késsel kivágom.
Egy laposabb tálban összekeverem a mézet a vaníliamagokkal, és megmártóztatom benne az ananászkarikákat.
Eddig lehet megcsinálni a vendégek érkezése előtt. Grillezni közvetlenül a tálalás előtt kell, de mivel ez egy gyors művelet, nem kell sokáig távol maradni a társaságtól.
Egy grillserpenyőt magas lángon előmelegítek, majd amikor már forró, a lángot visszaveszem közepesre, és beleteszem az ananászt. Addig sütöm, amíg a méz kicsit rá nem karamellizálódik, majd megfordítom, hogy a másik oldala is szép csíkos legyen.
Melegen, egy gombóc kókuszfagyival tálalom.
A kókuszfagyi receptje innen származik.