Alig vártam, hogy végre legyen sárgabarack a piacon és megsüthessem ezt a pitét. Két éve próbáltam ki először és a kóstolók egyöntetűen továbbszavazták az állandó repertoárba. Állandó repertoár persze nincs, hiszen akkor miről írnék nektek, de ez azon kevés sütik közé tartozik, amit többször is elkészítettem. Egyébként egyértelműen az a gasztroblog írásának legnagyobb hátránya, hogy az igazán isteni sütiket sem süthetem le sokszor, hiszen mindig újabb és újabb desszerteket akarok kipróbálni, hogy megoszthassam veletek és természetesen az édességek elfogyasztóival az újdonságokat.
A sok-sok süti közül, amit eddig megsütöttem, egyértelműen a piték és a sajttorták váltak a kedvenceimmé. Úgy döntöttem, nem múlhat el hónap pite nélkül, így ezennel elindítom "A hónap pitéje" sorozatot. Ez nem azt jelenti, hogy egy hónapban csak egy pitét sütök majd, de mindig lesz piték pitéje. Júliusban ez az.
Ha nem szeretnél lemaradni a receptjeimről és egyéb gasztrotémákról, kövesd a Citrom, hab, csók Facebook-oldalát is!
Hozzávalók (25 cm átmérőjű piteformához):
A tésztához:
130 g vaj szobahőmérsékleten
95 g cukor
1 csipet tengeri só
1 teáskanál vaníliakivonat
30 g darált mandula vagy mandulaliszt
1 tojás
250 g liszt
A pisztáciás töltelékhez:
80 g vaj szobahőmérsékleten
100 g cukor
2 tojás szobahőmérsékleten
80 g tisztított, darált pisztácia
40 g darált mandula vagy mandulaliszt
30 g liszt
A díszítéshez:
8 sárgabarack
3 teáskanál baracklekvár
Először a tésztát készítem el, mert annak minimum 3 órát a hűtőben kell állnia, mielőtt el lehet kezdeni kinyújtani.
A vajat a cukorral, a sóval és a vaníliakivonattal habosra keverem. Hozzáadom a mandulát is. A masszához öntöm a tojást és jól elkeverem. A lisztet is a keverékhez öntöm és addig keverem, míg össze nem áll a tészta. Ezután a tésztát alufóliába csomagolom, kicsit kilapítom és minimum 3 órára hűtőbe teszem.
Mikor letelt a hűtési idő, kiveszem a tésztát és pár percig szobahőmérsékleten hagyom kiengedni. Ezután 3-4 mm vastagságúra nyújtom. Időnként hozzámérem a piteformát, hogy lássam, megfelelő-e már a mérete. Amint elég nagyra nyújtottam, feltekerem a tésztát a nyújtófára és áthelyezem a piteformába. Bevallom, nekem nem sikerült egyben átvarázsolnom, így pár percet azzal töltöttem, hogy összefoltozzam a tésztát. Szerencsére ez egyáltalán nem látszik meg a végeredményen, így ti se essetek kétségbe, ha véletlenül elszakad a tészta. A piteformát alufóliával lefedve visszateszem a hűtőbe, amíg elkészítem a tölteléket.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A vajat a cukorral 8-10 percig állhatatosan keverem, hogy tényleg habos legyen. Időnként egy spatulával lekaparom a tál szélén maradt krémet is. Egyesével hozzáadom a tojásokat, és jól elkeverem.
A tálba öntöm a pisztáciát és a mandulát, majd a lisztet. Gyors mozdulatokkal addig keverem, míg a száraz és a nedves hozzávalók össze nem állnak.
A piteformát kiveszem a hűtőből és a tészta alján eloszlatom a pisztáciás masszát. Ezután a megmosott és félbe vágott sárgabarackokat vágott felükkel felfelé elrendezem a pitén.
40-45 percre sütőbe teszem.
Mikor a pite teteje aranybarnás színt kapott, kiveszem a süteményt. A baracklekvárt 1-2 kávéskanál vízzel elkeverem és mikróban kicsit megmelegítem. Egy ecset segítségével vékonyan megkenem a lekvárral a pite tetejét. Sütirácson hagyom kihűlni.
A recept innen származik.